Olvass tovább: http://igazsag-konyve7
Ne utasítsátok el soha az Úr prófétáit 20170225
2019.02.24. 17:32 Andre Lowoa
Szólj hozzá!
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'
2019.02.24. 10:28 lowoa
2012. február 24. péntek, 15.30
Drága szeretett leányom, sosem szabad elfelejtened, hogy – az emberiségnek adott szigorú Figyelmeztetéseim ellenére –, Én nagyon különleges szeretetet érzek szívemben valamennyi Gyermekem iránt.
Szükséges megtisztítani a földet most, mert ha most térnék vissza, nem lenne alkalmas Számomra, hogy rajta járjak.
Amikor már megtisztult az emberiség, csak azok fognak (meg)maradni, akik szeretettel vannak Irántam, és Örök Atyám iránt.
Az Én választott nemzedékem az örökkévalóságig Velem lesz majd. Ez a Paradicsom 1000 éves békét, szeretetet és harmóniát fog nyújtani.
Ezután az időszak után, a halálból való második feltámadás fog végbemenni.
Csak akkor lehet felkínálni az örök életet valamennyi léleknek, akiket Isten világossága ragyogja át.
Miért tétovázol, leányom, hát nem tudod, hogy ezek a próféciák előre meg voltak jövendölve?
Senki ne értse félre. Ti, – ennek a nemzedéknek a gyermekei –, meg fogjátok kapni a Paradicsomi élet ajándékát, amely még szebb, mint ami Ádámnak és Évának készült.
Életkor nem létezik majd, mivel az emberiség békében fog élni a családok generációival.
Az oly sok szeretet és öröm mindennapos esemény lesz. Végre akkor megadatik az igazi tartós béke lelketekben.
Miért ne lenne ez lehetséges? Ezt a földet Atyám tervezte, akinek Isteni Akarata végül meg fog megvalósulni végre a földön is, amint a Mennyben.
Örvendezzetek ti mindannyian. Az Új Paradicsomot izgalommal, lelkesedéssel, és örömteli várakozással kell üdvözölnötök.
Ott nem lesz halál. Nem lesz betegség. Nem lesz bűn. Az örök boldogság ajándékát fogjátok megkapni.
Imádkozzatok azokért, akik – bűneik és engedetlenségük miatt -, el fognak veszíteni minden jogot az őket megillető örökséghez, amelyet az Én Örök Atyám tervezett az idők kezdete óta.
Szeretett Jézusotok
Soha ne utasítsátok el az Úr prófétáit
2012. február 24. péntek, 21.45
Leányom, feltétlen maradj csendben, mivel az üldözés elkezdődik.
Örök Atyám Szent Szavát (Üzenetét) el fogják utasítani azok a nagyon szent szolgák, akik azt állítják, hogy az Ő Legszentebb Szavának igazságát hirdetik.
A Katolikus Egyház az egy igaz Egyház.
Második Eljövetelemkor egyesülni fog valamennyi Egyház, Szent és Apostoli Egyházat alkotva.
Amíg ez meg nem történik, addig Atyám által – egy lelkileg száraz világnak – adott minden szót vagy figyelmen kívül fognak hagyni, meg fognak támadni vagy hevesen elleneznek majd.
Azok, akik hevesen ellenezni fogják a neked – a végidők 7. hírnökének- adott Üzeneteimet, két táborra fognak oszlani.
Az egyik tábort azok fogják alkotni, akik a sátánt követik a new age-es jósláson és boszorkányságon keresztül.
A másik tábort azok, akik lelkileg, szellemileg vakok, de azt hiszik, hogy őket isteni módon eltölti a Szentlélek Ajándéka.
Mindkét tábor el fogja utasítani Isten szavát (üzenetét), melyet a Szentháromság és szeretett Édesanyám által kapsz.
Még a jó papok is – akik megtiltották ezen üzenetek nyilvános támogatását – úgy fogják érezni, hogy indokoltan gyalázzák Szent Szavamat (Üzenetemet) az egész világ füle hallatára.
Csekély igaz alázattal szívükben azt fogják célul kitűzni, hogy aláássák ezt a Mennyből jövő hívást, amely azért adatik, hogy segítsen az emberiségnek.
Ezek a papok, a papság és más önjelölt apostolok, akik azt állítják, hogy ismernek Engem, megpróbálják majd arra buzdítani a lelkeket, hogy utasítsák el Szavamat (Üzenetemet).
Nincs szégyenérzetük, amiért ők arrogánsan szét fogják szakítani Igazságom Könyvét, mivel az feltárulóban van az egész emberiség számára.
Aztán darabokra szaggatják a tartalmát, rosszindulattal és haraggal szívükben.
Nem akarják meghallani az igazságot, mert az feldúlja és feltépi majd a hamis biztonság bábját, amibe beburkolóztak.
Ó mennyire bántanak ők Engem.
Mennyi kárt okoznak ők majd, és még csak nem is veszik ezt észre.
Imádkozzatok, hogy ezek a lelkek – akik vakok az igazságra a csaló befolyása révén –, nyissák majd meg szívüket, és fogadják majd el Isten Szavát (Üzenetét), ahogy ezt bemutatják nekik ma.
Nekik nincs joguk nyilvánosan elutasítani ezeket az üzeneteket anélkül, hogy megkülönböztetnék azokat tiszta lélekkel, amelynek alázatosnak kell lennie mindenben.
Míg Isten megengedi a szenvedéseket, amiket az ő látnokai tapasztalnak meg a földön, hogy biztosítsák a lelkek megmentését, Ő nem fogja eltűrni felkent prófétáinak gyalázását.
Te, leányom, egy próféta vagy.
Elfogadod a szenvedést, mint egy ajándékot a Számomra.
De ez nem rólad szól, mert te semmi vagy Nélkülem, és te ezt tudod, és elfogadod.
Isten, az Én Atyám, szól a világhoz, az Ő prófétáin keresztül.
Az Ő szavát (üzenetét) utasítjátok el, amikor nyilvánosan rágalmazzátok az Ő prófétáit.
Mert ez bűn az Ő szemében.
Soha ne utasítsátok el az Úr prófétáit.
Soha, semmilyen módon ne okozzatok fájdalmat, vagy ártsatok az Ő prófétáinak.
Maradjatok csendben minden időben, ha kétségeitek vannak, és imádkozzatok értük.
Ha támadjátok az igaz prófétát, akkor tűz fog lezúdulni rátok a Mennyből büntetésként Atyám Keze által.
Senki sem fogja megakadályozni, hogy az Úr Szava (Üzenete) eljusson az Ő gyermekeihez.
Ez Atyám ígérete a kezdetektől fogva.
Halljátok meg Hangját.
Fogadjátok el, hogy az utolsó időkben éltek.
Imádkozzatok, hogy ezek az üzenetek meghallgatásra leljenek majd, hogy Isten valamennyi gyermekének örök élete legyen.
Tanítótok
Az egész Emberiség Megmentője
Jézus Krisztus
A legnagyobb hiba, melyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vetetnek a Pokol tüzére
2013. február 24. vasárnap 22:00
Drága szeretett leányom, amikor a világ átéli a Nagyfigyelmeztetést, két részre fog oszlani.
Jézusotok
Nektek, két Tanúm a Földön, helyt kell állnotok
2014. február 24. hétfő, 16:00
Drága szeretett leányom, az Én ellenségeim nem a hamis vallások hierarchiáján belül találhatók. Sokan e lelkek közül egyszerűen nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, de amikor Én megismertetem Magam velük, akkor el fognak fogadni Engem. Az összes közül azok a legveszélyesebbek, akik a legnagyobb hitehagyást a háttérből fogják irányítani földi Egyházamon belül.
Nem mindenki Tőlem való, aki szolgáim öltözékét viseli; de tudnotok kell a következőt: Az Én Órám közel van, és közvetlenül Második Eljövetelem előtt a hitehagyás csapása le fog ereszkedni, és fel fogja falni földi Egyházamat. Akárcsak, mint a báránybőrbe bújt farkasok, el fogják bolondítani a világot, elhitetvén azt, hogy Isten Háza minden hitfelekezetet elfogad, beleértve azokat is, akik tagadnak Engem, Jézus Krisztust, és arról fognak benneteket meggyőzni, hogy ez az utálat a világ legnagyobb evangelizálása lesz, melyet a világ valaha is látott. És ez nyomban felkelti majd Isten Haragját. Miközben a világot és annak minden vallását beszippantják ebbe az új, hamis egyházba, szabad lesz az út számukra, hogy büszkén „kicsinosítsák” a törvénytelenség emberét.
Miközben azok, akik éberek maradnak Figyelmeztetésemre, és akik továbbra is kiállnak Szavam mellett, szenvednek, Én is erőt fogok adni nektek e szomorú esemény elviselésére. Ezek a csalók, aki becsempészték útjaikat Egyházamba, sokakat meg fognak téveszteni, és milliókat fognak továbbra is becsapni, beleértve minden Keresztény felekezetet, valamint azokat is, akik egyáltalán nem tisztelnek Engem. E csalók mindegyike a hitehagyást fogja terjeszteni, és idővel egyetlen vallást fognak kialakítani a világ számára. Egyetlen más vallást sem fognak megtűrni, kivéve az új hamis tant – a Pokol tanát. A Keresztény és a Zsidó vallás lesz az a két vallás, amelyből a Maradék ki fog alakulni.
Amikor Próféciáim majd könnyeket csalnak a szemetekbe, akkor tudni fogjátok, hogy hűségesek maradtok Hozzám, Jézusotokhoz, mert Én e Küldetésen keresztül acélidegekkel és szilárd elhatározással áldalak meg benneteket.
Nektek, két Tanúm a Földön, helyt kell állnotok. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amelyek el akarnak benneteket távolítani Tőlem, és legyetek mindenkor állhatatosak az Irántam való szeretetetekben. Az Én Maradék Egyházam e Küldetés tagjaiból, valamint azon kívüliekből fog megalakulni. Ti, akik most elutasítjátok ezt a Küldetést, de őszintén szerettek Engem, szintén be lesztek vonva földi Maradék hadseregembe. Azon a napon, amikor ez megtörténik, ti fel fogjátok ismerni, hogy az Igazság Könyve valóban egy Mennyei Ajándék volt számotokra, hogy segítsen benneteket végső utazásotok során, mely Királyságomhoz és az Örök Élethez vezet. Csak akkor fogtok örülni, és csak akkor lesztek rettenthetetlenek, mert minden bizalmatok meglesz, amire szükség van, hogy Istennek dicsőséget hozzatok.
Jézusotok
Szólj hozzá!
Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok 20190224
2019.02.23. 19:44 Andre Lowoa
Drága szeretett leányom, az Én ellenségeim nem a hamis vallások hierarchiáján belül találhatók. Sokan e lelkek közül egyszerűen nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, de amikor Én megismertetem Magam velük, akkor el fognak fogadni Engem. Az összes közül azok a legveszélyesebbek, akik a legnagyobb hitehagyást a háttérből fogják irányítani földi Egyházamon belül.
Nem mindenki Tőlem való, aki szolgáim öltözékét viseli; de tudnotok kell a következőt: Az Én Órám közel van, és közvetlenül Második Eljövetelem előtt a hitehagyás csapása le fog ereszkedni, és fel fogja falni földi Egyházamat. Akárcsak, mint a báránybőrbe bújt farkasok, el fogják bolondítani a világot, elhitetvén azt, hogy Isten Háza minden hitfelekezetet elfogad, beleértve azokat is, akik tagadnak Engem, Jézus Krisztust, és arról fognak benneteket meggyőzni, hogy ez az utálat a világ legnagyobb evangelizálása lesz, melyet a világ valaha is látott. És ez nyomban felkelti majd Isten Haragját. Miközben a világot és annak minden vallását beszippantják ebbe az új, hamis egyházba, szabad lesz az út számukra, hogy büszkén „kicsinosítsák” a törvénytelenség emberét.
Miközben azok, akik éberek maradnak Figyelmeztetésemre, és akik továbbra is kiállnak Szavam mellett, szenvednek, Én is erőt fogok adni nektek e szomorú esemény elviselésére. Ezek a csalók, aki becsempészték útjaikat Egyházamba, sokakat meg fognak téveszteni, és milliókat fognak továbbra is becsapni, beleértve minden Keresztény felekezetet, valamint azokat is, akik egyáltalán nem tisztelnek Engem. E csalók mindegyike a hitehagyást fogja terjeszteni, és idővel egyetlen vallást fognak kialakítani a világ számára. Egyetlen más vallást sem fognak megtűrni, kivéve az új hamis tant – a Pokol tanát. A Keresztény és a Zsidó vallás lesz az a két vallás, amelyből a Maradék ki fog alakulni.
Amikor Próféciáim majd könnyeket csalnak a szemetekbe, akkor tudni fogjátok, hogy hűségesek maradtok Hozzám, Jézusotokhoz, mert Én e Küldetésen keresztül acélidegekkel és szilárd elhatározással áldalak meg benneteket.
Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amelyek el akarnak benneteket távolítani Tőlem, és legyetek mindenkor állhatatosak az Irántam való szeretetetekben. Az Én Maradék Egyházam e Küldetés tagjaiból, valamint azon kívüliekből fog megalakulni. Ti, akik most elutasítjátok ezt a Küldetést, de őszintén szerettek Engem, szintén be lesztek vonva földi Maradék hadseregembe. Azon a napon, amikor ez megtörténik, ti fel fogjátok ismerni, hogy az Igazság Könyve valóban egy Mennyei Ajándék volt számotokra, hogy segítsen benneteket végső utazásotok során, mely Királyságomhoz és az Örök Élethez vezet. Csak akkor fogtok örülni, és csak akkor lesztek rettenthetetlenek, mert minden bizalmatok meglesz, amire szükség van, hogy Istennek dicsőséget hozzatok.
Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-ket-foldi-tanum-helyt-kell-allnotok/
—–
Római katolikus:
“ 2019-02-24
Évközi 7. vasárnapKezdőének:
Irgalmasságodban reménykedem, Uram. Szívem ujjong üdvözítő jóságod miatt; jótéteményeiért dicsőítem az Urat. (Zsolt 12,6)
Könyörgés:
Mindenható Istenünk, segíts, hogy törvényedet mindenkor szem előtt tartsuk, akaratodat pedig szóval és tettel meg is valósítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Dávid megkíméli ellenfelének, Saul királynak életét.
Saul féltette hatalmát Dávidtól. Ezért Saul háromezer férfival, Izrael legjavával elindult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában.
Dávid tudomást szerzett Saul érkezéséről. Egy éjszaka Dávid és Abisáj megközelítették Saul táborát. Sault alva találták a táborban. Lándzsája a fejénél a földbe volt szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. Ekkor Abisáj azt mondta Dávidnak: „Isten ma kezedbe adta ellenségedet. Lándzsával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel. Másodikra már nem lesz szükség!” Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert senki sem büntetlen, aki az Úr fölkentjére emeli kezét!”
Ezzel Dávid Saul feje mellől elvette a lándzsát meg a vizeskorsót, és eltávoztak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette volna őket, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, jó messze megállt egy hegy tetején, úgy, hogy nagy távolság volt köztük. Dávid átkiáltott innen Saul táborába: „Nézzétek, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolga és vigye el. Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.”
Ez az Isten igéje.
1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. Vö. 8a. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk: * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10.12-13
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Ahogy hasonlítunk földi képmásunkhoz Ádámhoz, ugyanúgy hasonlítani fogunk égi képmásunkban Krisztushoz is.
Testvéreim!
Az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.
De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután következik a szellemi. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, (mennyei). Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.
Ezért, ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, úgy a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,45-49
ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok néktek, * szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” Jn 13,34 – 8 G. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint atyátok is irgalmas.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-24
——
Görög katolikus:
“
Jézus megjelenik a tanítványainak
36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”
37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”
40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.
44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”
45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”
Jézus visszatér a Mennybe
50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”
“6 Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.
7 Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. 8 Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! 9 Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. 10 Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk.”
“2 Bemerítő János a börtönben hallott a Messiás tetteiről, ezért elküldte hozzá néhány tanítványát, 3 hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?”
4 Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit hallotok és láttok: 5 a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak föl, és a szegényeknek az örömüzenetet hirdetik. 6 Boldog, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.”
7 Amikor Bemerítő János tanítványai elmentek, Jézus ezt mondta róla az összegyűlt sokaságnak: „Azért mentetek ki a pusztába, hogy széltől hajlongó nádszálat lássatok? 8 Vagy talán azért, hogy egy drága ruhába öltözött férfit lássatok? Hiszen akik drága ruhákban járnak és kényelemben élnek, azok a királyi udvarban és palotákban laknak! 9 Akkor miért mentetek ki? Kit akartatok látni? Talán egy prófétát? Bizony, valóban prófétát láttatok, sőt, azt mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! 10 Mert János az, akiről ezt mondja az Írás:
»Elküldöm hírvivő követemet,
aki előtted fog menni,
hogy utat készítsen a számodra.«[a]
11 Igazán mondom, hogy azok között, akik asszonytól születtek, Bemerítő János a legnagyobb, Isten Királyságában azonban a legkisebb is nagyobb nála.
12 Bemerítő János megjelenésétől kezdve Isten Királysága erőteljesen terjeszkedik, és sokan teljes erejükkel igyekeznek, hogy bejussanak. 13 Mert a Mózesi Törvény és a próféták is mindannyian addig prófétáltak, amíg Bemerítő János a színre lépett. 14 Ha készek vagytok elfogadni, akkor tudjátok meg, hogy ő az a bizonyos »Illés«, akinek az eljöveteléről a próféciák szóltak. 15 Akinek van füle, hallja meg!”
“
Testetek a Szent Szellem temploma
12 „Semmi sem tilos a számomra” — írtátok a leveletekben. Erre azt válaszolom: igen, de nem minden válik a javatokra! Még ha igaz is, hogy semmi sem tilos, azt azonban nem hagyhatom, hogy bármi is a szolgájává tegyen! 13 „Az étel a gyomornak való, a gyomor meg az ételnek” — mondjátok. Ez igaz ugyan, de Isten ezt is, azt is félre fogja tenni, és többé nem lesz szükség rájuk. Testetek azonban nem arra való, hogy a szexuális bűnöket szolgálja, hanem hogy az Urat szolgáljátok vele. Az Úr pedig gondot visel a testetekre is.
14 Isten nemcsak Urunkat, Jézust támasztotta fel a halálból, hanem minket is fel fog támasztani hatalmas ereje által! 15 Nem tudjátok, hogy testetek olyan szorosan hozzá tartozik Krisztushoz, mint az emberhez a testrészei? Ezért hát soha ne szakítsátok el testeteket Krisztustól, hogy egy prostituálttal kapcsoljátok össze! Isten mentsen, hogy ez előforduljon!
16 Vagy talán nem tudjátok, hogy ha valaki egy prostituálttal szexuálisan egyesül, akkor a testük eggyé lesz? Ahogy az Írás mondja: „a kettő egy testté lesz”.[a] 17 Aki azonban az Úrhoz kapcsolódik, az szellemben egyesül vele.
18 Fussatok el a szexuális bűnöknek még a közeléből is! Minden más bűn, amelyet elkövet az ember, a testén kívül van, aki azonban szexuális bűnt követ el, az a saját teste ellen vétkezik. 19 Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma![b] Igen, a Szent Szellem tulajdona, akit Istentől kaptatok, ezért többé már nem ti rendelkeztek a testetekkel! 20 Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek — szerezzetek hát dicsőséget Istennek a testetekkel is!”
“
A fiú, aki eltékozolta örökségét
11 Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add ki az örökségemet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között.
13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. 14 Miután már minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. 15 Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki felfogadta, hogy a disznónyáját őrizze.
16 A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. 17 Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen! 18 Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. 19 Nem vagyok többé méltó, hogy a fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közé!« 20 Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.”
A tékozló fiú hazatérése
„Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. 21 A fiú pedig ezt mondta: »Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.«[a] 22 De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! 23 Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, 24 mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.”
Az idősebb fiú féltékenysége
25 „Az idősebb fiú ezalatt a mezőn volt. Amikor hazafelé jött, és a ház közelébe ért, meghallotta a zenét és a táncot. 26 Odahívta egyik szolgáját, és megkérdezte tőle, mi történt. 27 »Hazajött az öcséd — felelte a szolga —, apád pedig levágatta a hízott borjút, mert épségben kapta vissza a fiát.« 28 Emiatt az idősebbik fiú megsértődött, és nem akart bemenni a házba. Az apja kiment hozzá, és kérlelte, hogy jöjjön be. 29 Ő azonban így válaszolt: »Látod, én évek óta szolgállak, és teljesítem minden parancsodat, de nekem még egy kecskét sem adtál soha, hogy a barátaimat vendégül lássam! 30 Mikor hazajön az a fiad, aki a vagyonodat prostituáltakra pazarolta, te levágatod a kedvéért a hízott borjút!« 31 Az apja erre így válaszolt: »Fiam, te mindig velem vagy, és minden vagyonom a tiéd! 32 Most gyere, ünnepeljünk, és örüljünk együtt, mert öcséd meghalt, de feltámadt! Elveszett, de megtaláltam!«””
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+15:11-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
Szólj hozzá!
A legnagyobb hiba, melyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére 20180224
2019.02.23. 18:16 Andre Lowoa
“Drága szeretett leányom, amikor a világ átéli a Nagyfigyelmeztetést, két részre fog oszlani.
Az egyik rész azokból fog majd állni, akik elfogadták a Gyónást, és akiknek a lelkét a Szentlélek fogja eltölteni. Attól a naptól kezdve az ő megtérésük teljes lesz és emiatt azok kezeitől fognak szenvedni, akik elutasítják Irgalmasságom Kezét.
A másik rész azokból a megrögzött bűnösökből fog összetevődni, akik hűségüket a fenevadnak szentelik és akik a szívüket és lelküket szándékosan elkötelezték a Sátánnak és teljesen tudatában vannak annak, amit tesznek. Mert ők abban az úgynevezett paradicsomban hisznek, amelyet ő (a sátán) ígért nekik, ami természetesen nem létezik. Az ő sorsuk örök szenvedés a Pokol tüzében.
Vannak olyanok is, akik nem hisznek Istenben, vagy Bennem, Megváltójukban, Jézus Krisztusban. Irgalmasságomat közülük sokan nem fogják elfogadni. Ők nem fognak törődni lelkük állapotával, mert azt hiszik, hogy ennek nincs értelme. Ezek az ateisták – sokan közülük szívükben jó emberek, de azt hiszik, hogy a saját életüket ők maguk irányítják, és hogy a világi élvezetek utáni törekvésük fenntartja őket ebben az életben; hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy békét és megelégedést hozzon nekik, mely természetesen nem lehetséges, mivel ez mindaddig lehetetlen, míg a bűn felszámolásra nem kerül.
Makacsságuk azt jelenti, hogy ők nem mehetnek Atyámhoz, hacsak meg nem változnak és el nem fogadnak Engem, Jézus Krisztust. Ők nem léphetnek be abba a Paradicsomba, amelyet Ő (az Atya) teremtett minden gyermeke számára.
A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk az Istentől kapott nagyszerű Ajándék. Azt semmilyen erőszakos módon nem lehet elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.
Jézusotok”
———-
Római katolikus:
“»Lakóhelyük váljék pusztasággá, ne legyen senki, aki sátrukat lakja«, továbbá: »Tisztségét kapja meg más«. Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”
Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: „Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre kerüljön.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,15-17.20-26
…
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. ”
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-24
——
Görög katolikus:
” 14S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie. 15Akinek van füle, hallja meg! 16Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, 17akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. 18Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. 19Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.”
“… 10A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. 11Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; 12ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, 13de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. …”
http://szentiras.hu/SZIT/2Tim2
“22Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. 23Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is. 25Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek. 26Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. 27Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok.
….
161Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. 2Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. 3Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. 4Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. “
” 9Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett. 10Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. 11Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. …”
http://szentiras.hu/SZIT/Zsid1
———
https://oca.org/readings/daily/2018/02/24
———-
Tóra:
2 Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. …”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Kings+18&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
———–
Szólj hozzá!
Az Új Paradicsomban nem lesz többé halál, sem betegség, sem bűn 20170224
2019.02.23. 17:25 Andre Lowoa
Felruházta őt a magáéhoz hasonló erővel.
...
"4Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak.”"
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt.
Jn 15,9-17
5. Végül engedd, Urunk, hogy ... elhunyt szeretteink már most, és majdan mi is az apostolok boldog társaságának örvendezhessünk!
Pap: Hallgasd meg, Urunk, hitből fakadó kéréseinket, és teljesítsd reményünket! Hisszük és reméljük, hogy ami javunkra válik, megadod nekünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen."
Szólj hozzá!
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'
2019.02.23. 08:23 lowoa
Isten, az Atya: Felhívás a Katolikus Egyházhoz, hogy fogadja el a Béke Új korszakát a Földön
2012. február 23. csütörtök, 4:42
Én vagyok a Mindenható Isten, minden dolog Megteremtője, a Legmagasságosabb Isten.
Leányom, fontos az, hogy akik a Római Katolikus Egyház tanításait követik, elfogadják azt a millenniumot (ezer éves korszakot), amelyet Én megígértem minden gyermekemnek.
A Szent Könyv Szavai, a Szent Biblia, nem hazudnak.
Ígéretemet az Apostolok Cselekedete tartalmazza.
János Evangélistának is meg lett mondva Szeretett Fiam dicsőséges visszatérése, amikor Ő 1000 évig fog uralkodni a Béke Új Korszakában a Földön.
Mindazok, akik azt állítják, hogy értik Szent Szavamat, miért csak egy részét fogadják el, és a másik részét pedig nem?
Most Szent Szolgáimhoz szólok: nektek most ki kell nyitnotok az Igazság Könyvét.
A ti kötelességetek az, hogy az Igazságot hirdessétek.
Nektek nem szabad azokra hallgatnotok köreitekben, akik kiforgatják az igazságot a Béke Új Korszakával kapcsolatban.
Mi készteti testvéreiteket az Én Római Katolikus Egyházamon belül, hogy megtagadják az igazságot?
Ti összezavartátok gyermekeimet.
Bár hűségesek az egyetlen igaz Egyházhoz, a Római Katolikus Egyházhoz, de ti megvontátok tőlük azt a lehetőséget, hogy felkészítsék lelküket Fiam uralkodására az Új Paradicsomban a Földön.
A ti kötelességetek, hogy az igazságról tájékoztassátok gyermekeimet.
Gyermekeimnek mondom: nektek nem szabad soha megtagadnotok az igazságot, a teljes igazságot, melyet a Szent Biblia tartalmaz.
Gyermekeim, nektek el kell fogadnotok Fiam ígéretét, amelyet akkor tett, amikor feltámadt a halottak közül.
Ő azt mondta, hogy újra vissza fog jönni.
Szeretett Fiam földre való Második Eljövetele már nagyon közel van.
Ha hisztek Fiam Ígéreteiben, akkor azt is tudjátok, hogy amit Ő mondott, az alatt azt is érti.
Amikor Ő újra eljön, azért fog jönni, hogy átvegye az Őt megillető trónját az Új Paradicsomban, amelyet a Földön mindnyájatok számára készítettem.
Ne kételkedjetek soha azokban a Szavakban, amelyek szeretett Fiam, Jézus Krisztus ajkait elhagyják.
Tudnotok kell, hogy Én, a ti szeretett Atyátok azt akarom, hogy a Paradicsomban, Fiammal együtt egy családként egyesüljetek.
Fogadjátok el az igazságot. Ne forgassátok azt ki, és ne változtassátok meg csak azért, hogy az megfeleljen az igazságról alkotott hamis értelmezéseteknek.
Ti nem változtathattok meg Engem mivoltomban.
Az igazság szabaddá fog tenni benneteket.
A Legmagasságosabb Isten
Szűz Mária: Imádkozzatok, hogy a nukleáris háború elhárítható legyen Iránban
2012. február 23. csütörtök; 16.00
Gyermekem, itt az idő, hogy gyermekeim – tiszteletadással drága Fiam iránt – egyként fogjanak össze, hogy a nukleáris háború elhárítható legyen Iránban.
Ez a háború nagyon közel van, és kitartóan kell imádkoznotok, hogy megállítsátok, mert ez Isten gyermekeinek millióit fogja elpusztítani.
A sátán és démonai azon munkálkodnak, hogy borzasztó pusztítást végezzenek.
Ha ők elpusztítják a lelkeket, mielőtt azok lehetőséget kapnának, hogy megmentsék magukat Fiam szemében, akkor ők elvesztek.
Ez a gonosz terve.
A sátán oly sok lelket kísérel meg megakadályozni, hogy Atyám Királyságába belépjenek.
Az én Szent Rózsafüzérem, egyetlen imában valamennyi titok imádkozásával, megakadályozhatja a háborút, gyermekek.
Egyesüljetek most egy napra, és imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet, hogy megállítsátok ezt a nukleáris háborút, melyet most terveznek.
Imádkozzatok azokért a szegény lelkekért, nemcsak Iránban, hanem azokban az országokban is, amelyek akaratlanul belesodródnak.
Imádkozzatok azokért a szegény országokért is, amelyeket sakkfiguraként használnak a hazugságok gonosz játszmájában, melyet olyan csoportok terveznek, melyek nem Istentől, az én Örök Atyámtól valók.
Most menjetek gyermekeim, és gyűjtsétek egybe minden gyermekemet, hogy imádkozzatok ennek az óriási, emberiség elleni kegyetlenségnek az enyhítéséért.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja
Drága szeretett leányom, az Igazság Könyvét adom a világnak, minden nemzet lelkei számára. Ez egy Ajándék az emberiség számára, de tudnod kell ezt:
Jézusotok
Amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom
2014. február 23. vasárnap, 16:03
Drága szeretett leányom, amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom. Atyám megadta az embernek a szabad akarat Ajándékát, és mint ilyen, ő szabadon dönthet élete során, és Isten sohasem fog beavatkozni ebbe a Mennyei Ajándékba. Azonban ez nagyon nehéz út lesz azok számára, akik teljes egészében Nekem szeretnének szolgálni, azzal a szándékkal, hogy segítsenek Nekem mások lelkét megmenteni, és akik Nekem adják szabad akaratuk ajándékát.
Amikor Nekem adjátok a szabad akaratotokat, hogy azt tegyétek, amire szükség van a lelkek megmentése érdekében, akkor a szenvedés, amelyet el fogtok viselni, nagyon súlyos lesz. Mivel az akaratotok többé már nem a tietek, és mivel az emberi természet olyan, amilyen, ez azt jelenti, hogy az ember szabad akarata és Isten Akarata között egy harc fog keletkezni. Sokan, akik szeretnek Engem, és az életük során meg szeretnék valósítani Isten Akaratát, mindig küzdeni fognak. Annak érdekében, hogy a lélek eleget tehessen Isten Akaratának, meg kell szabadulnia a büszkeség minden érzésétől, és annak szükségességétől, hogy a saját vágyainak tegyen eleget. Ti csak akkor szolgálhatjátok igazán Istent, ha teljesen megbíztok Benne, és minden megpróbáltatást és gyötrelmet mindenki javára ajánlotok fel.
Amikor a jó szándékú emberek, akik Istent szolgálják és megpróbálják életüket az Ő utasításai szerint élni, kiesnek a Kegyelemből, akkor ők szégyellik magukat. A szégyentől meggyötörve, mert kerülték Istent, és mert önzésük, önbecsülésük és arroganciájuk által cserbenhagyták Őt, elrejtik az arcukat Isten Fénye elől. Amikor ezek a lelkek az Igazság által megvilágosodnak, hirtelen és minden előzetes jelzés nélkül, elkezdenek kételkedni a hitükben. Az egyik percben teljes szívből szeretik Istent, és teljesen az Ő gondjaira bízzák magukat, a következő percben pedig már elvágják magukat a Fény Forrásától. Azért van az, hogy ez az ember, az emberi értelmet használván, előírja Istennek, hogy mit kész megtenni annak érdekében – és ez általában az ő saját feltételeit tartalmazza -, hogy Istent szolgálja. Igen, a lélek talán a következőt mondja Istennek: „Én szolgálni foglak Téged, de csak azzal a feltétellel, ha ezt vagy azt a szívességet nekem megteszed.” Nem tudjátok, hogy nem szolgálhattok egyszerre két Úrnak, mert csak Egyetlen Isten van, és Ő a Parancsnok. Isten az Ura mindannak, ami van, és ami lesz. Az ember azért van, hogy Istent szolgálja, de Isten meg fog tenni mindent, amit csak tud, hogy megvigasztalja gyermekeit.
Amikor úgy találjátok, hogy kezdtek kételkedni Istenben, vagy elveszítettétek bizalmatokat az Ő Szeretetében és Ígéretében, akkor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját kell imádkoznotok, ami a Meggyógyítás Imája-ként kell, hogy ismerté váljon.
A Keresztes Imahadjárat 137. imája: A Meggyógyítás Imája
Ó, Mindenható Isten, Legmagaságossabb Isten, nézz le rám, alázatos szolgádra, Szíved szeretetével és szánalmával. Gyógyíts meg engem a Te Fényedben.
Emelj vissza Kegyeidbe engem. Tölts el engem Kegyelemmel, hogy alázatos szolgaságban és Legszentebb Akaratod szerint felajánlhassam magam Neked.
Szabadíts meg engem a büszkeség bűnétől és mindattól, ami megbánt Téged, és segíts nekem, hogy mély és állandó vággyal szeresselek Téged, hogy életem minden napján szolgáljalak Téged, örökkön-örökké. Ámen.
Kérlek, ne feledjétek, hogy Istennek nagyon könnyű hátat fordítani, és elegendő, ha csak egyetlen lélek is kétséget ültet a lelketekbe Isten minden gyermeke iránti Jóságával és Nagy Irgalmával szemben.
Nagy bátorságot és rugalmasságot követel, hogy hűségesek maradjatok Isten Igéjéhez, de ha nem kéritek a kegyelmet, hogy megfelelő módon szolgáljatok Neki, önmagatok erejéből, erre nem lesztek képesek.
Jézusotok
Üdvösség Anyja: A Pokolra vonatkozó minden utalást megszüntettek, és az embert egy hamis biztonságérzetbe terelték
2014. február 23. vasárnap, 16:28
Gyermekem, mindaddig, amíg a Sátán uralma létezik a Földön, az Igazságot mindig el fogják fojtani.
Fiam Kereszthalála óta, az Ő Szavának terjesztésére tett minden próbálkozás meghiúsult. És amióta Fiam, Jézus Krisztus tanítványai által terjed a Kereszténység, sok repedés jelent meg rajta, és az Általa megszabott Tant átalakították. Az Igazságot mindig meghamisították, de ennek ellenére Isten Igéje mindig életben maradt, és Fiam Eucharisztikus Jelenlétét mindeddig megőrizték.
A Sátán és a Pokol létezésére vonatkozó Igazságot évtizedek óta elfojtották, és ez káros hatással volt az emberiség üdvösségére. A Pokolra vonatkozó minden utalást megszüntettek, és az embert egy hamis biztonságérzetbe terelték. Tehát most – napjainkban – csak kevesen hiszik az ördög létezését és a Pokol mélységét. Ez a hazugság az emberiség ostora lett, és a Pokol tagadásának az lett az eredménye, hogy sok lélek elveszett. A halálos bűnt többé már nem tekintik valóságnak, és ezért meg sem próbálják elkerülni azt. Azoknak, akik Fiamat, Jézus Krisztust szolgálják az Ő Egyházában, kötelességük felkészíteni a lelkeket, hogy azok alkalmasak legyenek belépni a Mennyek Országába.
A halálos bűn következményeinek a megértésével el lehet a Poklot kerülni, de erről egyetlen szót sem ejtenek. A lelkek azért vesznek el, mert ők soha nem kaptak megfelelő oktatást arról, hogyan lehet a bűnt elkerülni, és a bűnbánatra törekedni. Ahhoz, hogy méltók legyetek belépni Fiam Királyságába, időt kell szánnotok arra, hogy Isten Igéjének megfelelően éljétek életeteket. Kérlek benneteket, ne hagyjátok figyelmen kívül az Igazságot, mert ha azt teszitek, akkor el fogtok veszni.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az emberiség fogadja el a Sátán létezését, mert mindaddig, amíg ezt nem teszi, soha nem fogja elfogadni igazán Fiamnak a Megváltásról tett Ígéretét.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
Szólj hozzá!
Amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom 20190223
2019.02.22. 19:38 Andre Lowoa
Drága szeretett leányom, amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom. Atyám megadta az embernek a szabad akarat Ajándékát, és mint ilyen, ő szabadon dönthet élete során, és Isten sohasem fog beavatkozni ebbe a Mennyei Ajándékba. Azonban ez nagyon nehéz út lesz azok számára, akik teljes egészében Nekem szeretnének szolgálni, azzal a szándékkal, hogy segítsenek Nekem mások lelkét megmenteni, és akik Nekem adják szabad akaratuk ajándékát.
Amikor Nekem adjátok a szabad akaratotokat, hogy azt tegyétek, amire szükség van a lelkek megmentése érdekében, akkor a szenvedés, amelyet el fogtok viselni, nagyon súlyos lesz. Mivel az akaratotok többé már nem a tietek, és mivel az emberi természet olyan, amilyen, ez azt jelenti, hogy az ember szabad akarata és Isten Akarata között egy harc fog keletkezni. Sokan, akik szeretnek Engem, és az életük során meg szeretnék valósítani Isten Akaratát, mindig küzdeni fognak. Annak érdekében, hogy a lélek eleget tehessen Isten Akaratának, meg kell szabadulnia a büszkeség minden érzésétől, és annak szükségességétől, hogy a saját vágyainak tegyen eleget. Ti csak akkor szolgálhatjátok igazán Istent, ha teljesen megbíztok Benne, és minden megpróbáltatást és gyötrelmet mindenki javára ajánlotok fel.
Amikor a jó szándékú emberek, akik Istent szolgálják és megpróbálják életüket az Ő utasításai szerint élni, kiesnek a Kegyelemből, akkor ők szégyellik magukat. A szégyentől meggyötörve, mert kerülték Istent, és mert önzésük, önbecsülésük és arroganciájuk által cserbenhagyták Őt, elrejtik az arcukat Isten Fénye elől. Amikor ezek a lelkek az Igazság által megvilágosodnak, hirtelen és minden előzetes jelzés nélkül, elkezdenek kételkedni a hitükben. Az egyik percben teljes szívből szeretik Istent, és teljesen az Ő gondjaira bízzák magukat, a következő percben pedig már elvágják magukat a Fény Forrásától. Azért van az, hogy ez az ember, az emberi értelmet használván, előírja Istennek, hogy mit kész megtenni annak érdekében – és ez általában az ő saját feltételeit tartalmazza -, hogy Istent szolgálja. Igen, a lélek talán a következőt mondja Istennek: „Én szolgálni foglak Téged, de csak azzal a feltétellel, ha ezt vagy azt a szívességet nekem megteszed.” Nem tudjátok, hogy nem szolgálhattok egyszerre két Úrnak, mert csak Egyetlen Isten van, és Ő a Parancsnok? Isten az Ura mindannak, ami van, és ami lesz. Az ember azért van, hogy Istent szolgálja, de Isten meg fog tenni mindent, amit csak tud, hogy megvigasztalja gyermekeit.
Amikor úgy találjátok, hogy kezdtek kételkedni Istenben, vagy elveszítettétek bizalmatokat az Ő Szeretetében és Ígéretében, akkor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját kell imádkoznotok, ami az Átalakítás Imája-ként kell, hogy ismertté váljon.
A Keresztes Imahadjárat 137. imája: Az Átalakítás Imája
Ó, Mindenható Isten, Legmagasságosabb Isten, nézz le rám, alázatos szolgádra, Szíved szeretetével és szánalmával. Alakíts át engem a Te Fényedben.
Emelj vissza Kegyeidbe engem. Tölts el engem Kegyelemmel, hogy alázatos szolgaságban és Legszentebb Akaratod szerint felajánlhassam magam Neked.
Szabadíts meg engem a büszkeség bűnétől és mindattól, ami megbánt Téged, és segíts nekem, hogy mély és állandó vággyal szeresselek Téged, hogy életem minden napján szolgáljalak Téged, örökkön-örökké. Ámen.
Kérlek, ne feledjétek, hogy Istennek nagyon könnyű hátat fordítani, és elegendő, ha csak egyetlen lélek is kétséget ültet a lelketekbe Isten minden gyermeke iránti Jóságával és Nagy Irgalmával szemben.
Nagy bátorságot és rugalmasságot követel, hogy hűségesek maradjatok Isten Igéjéhez, de ha nem kéritek a kegyelmet, hogy megfelelő módon szolgáljatok Neki, önmagatok erejéből, erre nem lesztek képesek.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-az-ember-akarata-osszecsap-az-isten-akarataval-mindket-oldalon-nagy-az-elviselt-fajdalom-137/
“2014.02.23 16:28
Gyermekem, mindaddig, amíg a Sátán uralma létezik a Földön, az Igazságot mindig el fogják fojtani.
Fiam Kereszthalála óta, az Ő Szavának terjesztésére tett minden próbálkozás akadályozva volt. És amióta Fiam, Jézus Krisztus tanítványai által terjed a Kereszténység, sok repedés jelent meg rajta, és az Általa megszabott Tant átalakították. Az Igazságot mindig meghamisították, de ennek ellenére Isten Igéje mindig életben maradt, és Fiam Eucharisztikus Jelenlétét mindeddig megőrizték.

Szeretett Édesanyátok,”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-pokolra-vonatkozo-minden-utalast-megszuntettek-es-az-embert-egy-hamis-biztonsagerzetbe-tereltek/
Római katolikus:
“ 2019-02-23
6. évközi hét szombat
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Istenhez a hit által jutunk el.
Testvéreim!
A hit reményeinknek szilárd alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk. Ez a hit adott bizonyosságot őseinknek. Mi is a hitből ismerjük meg, hogy a világot Isten szava alkotta, vagyis hogy a látható a láthatatlanból lett.
Ábel a hite miatt mutatott be Istennek értékesebb áldozatot, mint Káin. Azáltal kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert Isten maga tett tanúságot áldozati ajándékai mellett. Így hite által Ábel még holtában is beszél.
Hite miatt ragadtatott el Hénok, hogy ne ízlelje meg a halált. Nem találták ugyanis többé, mert Isten elragadta. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt.
Hit nélkül pedig lehetetlen tetszeni Istennek. Annak ugyanis, aki Istenhez járul, hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azt, aki őt keresi.
Hite által kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hite által ítélkezett a világ fölött és nyerte el a megigazulást, amely a hitből fakad.
Ez az Isten igéje.
Zsid 11,1-7
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké. (Vö. 1b. vers.)
Előénekes: Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön örökké.
Nagy az Úr és minden dicséretre méltó, * nagyságát felfogni nem lehet.
Hívek: Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké.
E: Nemzedékről nemzedékre dicsérjék művedet, * és hatalmadat hangosan hirdessék.
Magasztos fölséged nagyságáról szóljanak, * és beszéljék el minden csodás tettedet.
H: Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmad mindenek hirdessék.
H: Áldom a te nevedet, Uram, * örökkön örökké.
Zsolt 144,2-3.4-5.10-11
ALLELUJA
Megnyílt az ég, és az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Vö. Mk 9,6 – 3 a. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A színeváltozáskor a mennyei Atya tanúskodik, hogy Jézus az ő szeretett Fia.
Abban az időben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül.
Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,2-13″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-23
——
Görög katolikus:
“
Az utolsó időkben nehéz helytállni
3.1 Értsd meg, hogy az utolsó időkben nehéz lesz helytállni. 2 Az emberek ugyanis énközpontúak lesznek, akik csak magukat és a pénzt szeretik; dicsekvők lesznek és büszkék, akik gonosz dolgokat mondanak másokról; szüleiknek nem engedelmeskednek; hálátlanok és istentelenek. 3 Hiányozni fog belőlük a mások iránti szeretet, nem akarnak majd megbocsátani, szívesen mondanak rosszat másokról, mértéktelenek és féktelenek lesznek, akik gyűlölik a jót. 4 Elárulják majd a barátaikat, gondolkodás nélkül vakmerően cselekszenek, büszkék lesznek, és nem Istent szeretik, hanem inkább az élvezeteket hajszolják. 5 Eközben megtartják ugyan a vallásosság külső látszatát, de a valódi istenfélelem erejét elutasítják. Maradj távol az ilyen emberektől, Timóteus!
6 Közülük valók azok is, akik ravaszul beférkőznek egyes családok bizalmába, hogy behálózzanak olyan asszonyokat, akik gyenge akaratúak, tele vannak bűnökkel és mindenféle kívánságokkal, 7 s akik mindig igyekeznek új tanításokat hallani, mégsem ismerik meg az igazságot soha.
8 Emlékezz Jannészre és Jambrészre[a], akik Mózes ellenfelei voltak! Ugyanígy van ezekkel a zavaros gondolkodású emberekkel is, akiknek a hite nem állta ki a próbát, mert ellenkeznek az igazsággal. 9 De ők is kudarcot fognak vallani, mint Jannész és Jambrész: felsülnek a nyilvánosság előtt!”
“46 „Óvakodjatok azoktól a törvénytanítóktól, akik szeretnek előkelő ruhában járni, és szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán, szeretik a legelőkelőbb helyeket elfoglalni a zsinagógában és az ünnepi vacsorákon. 47 Ugyanakkor az özvegyektől csalással elveszik a házukat. Azt akarják, hogy mindenki felfigyeljen rájuk, ezért a nyilvánosság előtt hosszasan imádkoznak. Ők súlyosabb büntetést fognak kapni.””
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20:46-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
“
Az özvegyasszony fillérei
21.1 Jézus látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a Templom perselyébe. 2 Meglátott ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki csak két rézpénzt[a] dobott bele. 3 Ekkor Jézus azt mondta: „Igazán mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony többet tett a perselybe, mint bárki más. 4 Mert a gazdagok a feleslegükből adtak, de ez az özvegyasszony nagy szegénysége ellenére mindent odaadott, amije csak volt, még a betevő falatjára való pénzét is.””
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:1-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:
“
A szombati nyugalom törvénye
35.1 Mózes összegyűjtötte Izráel egész közösségét, és ezt mondta nekik: „Ezeket parancsolta az Örökkévaló nektek: 2 »Hat napon keresztül végezzétek a munkátokat, de a hetedik nap a szombati nyugalom szent napja, amely az Örökkévaló számára van elkülönítve. Aki ezen a napon is közönséges munkát végez, az halállal bűnhődjön! 3 Szombaton még tüzet se gyújtsatok otthonaitokban!«”
Adakozás a Szent Sátor építéséhez
4 Mózes kihirdette Izráel egész közösségének: „Ezt parancsolta az Örökkévaló: 5 »Gyűjtsétek össze, amit az Örökkévalónak akartok ajándékozni! Mindenki szabad elhatározásából hozzon ajándékot az Örökkévalónak! Ezeket a dolgokat gyűjtsétek össze: aranyat, ezüstöt, bronzot; 6 kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonalat, finom fehér lenvásznat; kecskeszőrt, 7 vörösre festett kosbőrt, kikészített állatbőröket, sittim fát;[a] 8 világításra szolgáló olívaolajat; balzsamot és illatszereket a felkenetés szent olajához és a szent füstölőszerhez; 9 ónix-köveket és egyéb drágaköveket, hogy befoglalják az efódba és a hósenbe.
10 Akik közöttetek jól értenek a különböző mesterségekhez, jöjjenek, és készítsenek el mindent, amit az Örökkévaló parancsolt: 11 a Szent Sátor takaróit, kapcsait, rácsait, reteszeit, oszlopait és az oszlopok talpait; 12 a Szövetségládát, annak fedelét és rúdjait; 13 a szent kenyerek asztalát, annak rúdjait, eszközeit és a szent kenyereket; 14 az arany mécstartót, annak eszközeit, mécseseit és a hozzá való olajat; 15 az illatáldozati oltárt és annak rúdjait; a felkenetés olaját és a füstölőszert; a Szent Sátor bejárati függönyét; 16 az égőáldozati oltárt, annak bronzrostélyát, rúdjait és eszközeit; a mosdómedencét és annak állványát; 17 az udvar kerítésének függönyeit, oszlopait, az oszlopok talpait; az udvar bejáratának függönyét; 18 a Sátor cövekeit, az udvar kerítésének cövekeit és a feszítő köteleket; 19 a papi ruhákat a szent helyen való szolgálathoz: Áron szent főpapi ruháját és Áron fiainak papi ruháit.«””
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
”
Jákin és Boáz oszlopa
13 Ezután Salamon Tíruszból hívott egy mesterembert, akit Hírámnak neveztek, 14 s akinek anyja Izráelből származott, Naftáli törzséből, apja pedig bronzműves mester volt Tíruszban. Hírám szintén kitűnő mesterember volt, bölcs és értelmes, aki mindenféle bronztárgyat el tudott készíteni. Tehát eljött Salamonhoz, és mindent elkészített, amit a király kívánt.
15 Bronzból öntött két egyforma oszlopot, amelyeknek magassága 18, a kerülete pedig 12 könyök volt. Az oszlopok üregesek voltak, a faluk vastagsága pedig tenyérnyi.[a] 16 Az oszlopok tetejére egy-egy oszlopfőt illesztett Hírám, amely szintén bronzból készült, és 5 könyök magasságú volt. 17-20 Majd az oszlopfőket láncokból álló hálóval borította, azokra pedig két sorban 200 bronzgömböt fűzött fel, amelyeknek formája a gránátalma termését utánozta. Mindegyik oszlopfőt körös-körül 200 ilyen bronz gránátalma díszített. Az oszlopfők 4 könyök magasak voltak, és formájuk a fehér liliom virágára hasonlított. 21 A két oszlopot a Templom oszlopcsarnoka előtt állították fel, egyiket a bejárattól jobbra, a másikat balra. A jobb oldali oszlopot „Jákin”-nak nevezték, a másikat „Boáz”-nak hívták. 22 Az oszlopfők formája liliom alakú volt. Így fejezte be Hírám az oszlopok készítését.
A Templom egyéb fölszerelései
23 Azután Hírám készített egy nagyméretű víztartó medencét, amely kör alakú volt, és egy darabban öntött bronzból állt. Ennek átmérője 10, magassága 5, kerülete pedig 30 könyök volt. 24 A medence pereme alatt két sor gömb futott körbe, egy könyöknyi távolságra 10 gömb jutott. Ezeket a gömböket a medencével egy darabban öntötték. 25 Tizenkét bika formájú bronzfigura tartotta a hátán a medencét. A bikák hármasával álltak egymás mellett. Csoportjaik északra, nyugatra, délre, illetve keletre néztek — hátsó részük pedig a medence alatt, belül volt. 26 A medencébe 2 000 bat[b] víz fért. Falának vastagsága tenyérnyi volt, a pereme pedig kifelé hajlott, mint a fehér liliom virága, vagy mint a pohár pereme.
27 Tíz egyforma, négyszögletes mosdóállványt is készített bronzból. Oldaluk 4, a magasságuk 3 könyök volt. 28-29 Az állványok oldallapokból és keretből álltak, amelyeket oroszlánok, bikák és kerubok figurái díszítettek, alattuk és fölöttük pedig virágfüzér-mintázat húzódott. 30 Mindegyik állványnak négy kereke volt, amelyeket két tengely kapcsolt össze. Ezek is öntött bronzból készültek. Az állvány négy sarkán virág formájú támasztékok tartották a víztartályt. A támasztékokat egy darabban öntötték ki.
31 A tartályon fölül egy könyök magasságban perem húzódott, amelyet domborművű minták díszítettek. Ez a perem négyszögletes volt, nem kerek. A tartály fölső nyílásának átmérője másfél könyök volt. 32 Az állványok kerekei az oldalak alatt helyezkedtek el, a tengelyeket pedig az állványhoz erősítették. A kerekek átmérője másfél könyök volt, 33 és a harci szekerek kerekeihez hasonlítottak. Úgy is készítették el minden részüket: a tengelyeket, az abroncsokat, a küllőket és a kerékagyakat is bronzból öntötték.
34 Az állványok négy sarkán egy-egy támaszték volt, amelyeket az állvánnyal együtt öntöttek, egy darabban. 35 Az állvány fölső részén fél könyök magas bronzcsík vette körül a tartályt — ezt is egy darabban öntötték az állvány többi részével. 36 Az egész állványra — ahol csak hely volt rá — Hírám díszítéseket vésett, amelyek kerubokat, oroszlánokat és pálmafákat ábrázoltak. A figurákat virágfüzérek keretezték. 37 Hírám mind a tíz mosdóállványt ugyanabban a formában öntötte ki, ezért azok mind méretükre, mind díszítésükre nézve teljesen egyformák lettek.
38 Azután készített tíz egyforma mosdómedencét ugyancsak bronzból öntve, amelyeket a tíz tartóállványra helyezett. Egy-egy medence átmérője 4 könyök volt, és 40 bat[c] víz fért bele. 39 Az állványra helyezett mosdómedencéket a Templom udvarában, az épület előtt, a bejárattól jobbra és balra helyezték el, mindkét oldalon ötöt-ötöt. A nagyméretű medence a Templom délkeleti sarka mellé került.
40-45 Ezen kívül Hírám készített még bronzból üstöket, kis lapátokat és edényeket is. Ezzel befejezte azokat a munkákat, amelyeknek elvégzésével őt Salamon király megbízta.
Ezeket a bronztárgyakat készítette Hírám az Örökkévaló Temploma számára:
2 nagy oszlop,
2 liliom alakú oszlopfő,
…”
https://www.hebcal.com/sedrot/vayakhel
—-
“
Jóás, Júda királya
12.1 Jéhú, Izráel királya uralkodásának hetedik évében lett király Jóás, és 40 évig uralkodott Jeruzsálemben. Jóás anyját Cibjának hívták, Beérsebából származott. 2 Jóás azt tette, amit az Örökkévaló jónak tart, mert Jójádá, a főpap volt a tanítómestere. 3 Azonban az áldozati magaslatokon nem szűnt meg az áldozatok bemutatása. A nép továbbra is ezeken a helyeken mutatta be az áldozatokat.
A Templom kijavítása
4 Jóás azt mondta a papoknak: „Gyűjtsétek össze azokat a pénzeket, amelyeket az Örökkévaló Templomába szent áldozatként behoznak az emberek: a népszámláláskor, egyéni fogadalom esetén és önkéntes ajándékként! 5 Minden egyes pap az egyik kincstárnoktól kapja kezéhez a pénzt, és használja azt a Templom javítására, ahol és amikor szükséges!”
6 Teltek az évek, de még Jóás uralkodásának 23. évéig sem végeztették el a papok a Templomban szükséges javításokat. 7 Ezért Jóás magához hívatta Jójádá főpapot és a többi papokat, és kérdőre vonta őket: „Miért nem végeztétek el a szükséges javításokat a Templomban? Ettől kezdve a papok ne kapjanak pénzt a kincstárnoktól, hanem fordítsák azt a pénzt közvetlenül a Templom javítására!”
8 A papok beleegyeztek, hogy a néptől nem fogadnak el pénzt a maguk számára, és többé nem ők maguk végzik a Templom javítását. 9 Ezután Jójádá főpap fogott egy fadobozt, és nyílást vágott a tetején, majd elhelyezte azt az oltár jobb oldala mellett, az Örökkévaló háza bejáratának közelében. Ettől kezdve azok a papok, akik a Templom ajtajában őrt álltak, ebbe a dobozba tették mindazt a pénzt, amelyet az emberek behoztak az Örökkévaló házába.
10 Amikor látták, hogy a fadoboz megtelt, a király írnoka és a főpap együtt kivették belőle a pénzt, megszámolták, majd zacskókba kötötték. 11-12 Azután átadták a munkavezetőknek, akik ebből fizették a mesterembereket, akik a javításokat végezték: az ácsokat, kőfaragókat, kőműveseket és építőmestereket. Ebből vették a javításhoz szükséges anyagokat: a gerendákat, faragott köveket és minden egyebet, amire csak szükség volt a Templom javításához.
13-14 A fadobozban összegyűlt pénzből csak a Templom épületének javításán dolgozó munkásokat fizették. Ebből nem készítettek az Örökkévaló háza számára ezüst- vagy aranyeszközöket, tálakat, késeket, edényeket vagy trombitákat.
15 Akikre rábízták a pénzt, azoknak nem kellett később elszámolni vele, mert hűségesek és megbízhatók voltak.
16 A jóvátételi- és vétekáldozatok esetében a pénzt nem vitték be az Örökkévaló házába, hogy bedobják a fadobozba, mert az továbbra is a papok járandósága maradt.
Hazáél megtámadja Jeruzsálemet
17 Abban az időben történt, hogy Hazáél, Arám királya fölvonult Gát városa ellen, és el is foglalta. Azután elhatározta, hogy megtámadja Jeruzsálemet.”

“Igen, az Én Szavam mindenkié, de óriási felelősség részt venni Üzeneteim megismertetésében” 20180223
2019.02.22. 18:03 Andre Lowoa
“Drága szeretett leányom, az Igazság Könyvét adom a világnak, minden nemzet lelkei számára. Ez egy Ajándék az emberiség számára, de tudnod kell ezt:Én, neked adom, leányom, az egyetlen felhatalmazást, hogy eldöntsd, hogyan legyen az lefordítva, terjesztve és kiadva, védve ezt a Munkát. Minden, ami ezeknek az Üzeneteknek a közzétételére vonatkozik, csak a te személyes jóváhagyásoddal tehető meg. Ez az Én óhajom, és bárki, aki nem engedelmeskedik a neked adott Utasításaimnak és a nyereség érdekében közzéteszi Üzeneteimet, nem részesül Áldásomban.
Igen, az Én Szavam mindenkié, de óriási felelősség részt venni Üzeneteim megismertetésében és abban, hogy hogyan kell kiadni az Igazság Könyvét. Adományok nem szükségesek, mivel a könyvekből befolyt összegeket a többi könyv gyártására és a megjelentetés költségeire kell fordítani és ezt minden nyelven. …
Olvass tovább: https://igazsag-konyve
” Ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg.
Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, és az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen? Ha viszont az igaz elfordul igazságától és bűnt követ el, utánozza azokat az iszonyatos tetteket, amelyeket a bűnös végbevisz, vajon élni fog?
…
EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 3 a. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem lehet kedves Isten előtt, aki felebarátját nem szereti.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,20-26″
“13 Előlép perelni az Úr, készen áll, hogy ítélkezzék népe fölött.
14 Törvényt tart az Úr népe vénei és vezérei fölött: Letaroltátok a szőlőt, szegényektől rabolt holmi van a házatokban!
15 Hogy meritek összezúzni népemet, összetörni a nyomorultakat?! – Az Úrnak, a Seregek Urának szava ez. …”
Szólj hozzá!
Felhívás a Katolikus Egyházhoz, hogy fogadja el a Béke Új korszakát a Földön 20170223
2019.02.22. 17:07 Andre Lowoa
"... Továbbá, 2010. május 13-án félmillió zarándok előtt így nyilatkozott: Bárki, aki azt hiszi, hogy a fatimai prófétai küldetés beteljesült, téved. Azt is mondta, miután pápa lett: imádkozzatok, hogy ne meneküljek el félelemből a farkasok elől. "
http://masodikeljovetel.hu/pro
Szabadkőműves szolgáltatás Anglia Anyaszentegyház az ugyanazon a napon szentelték Szűzanya
Szólj hozzá!